Hírek



A szombathelyi szennyvízben is keresik a koronavírus nyomait


szennyvíztelep.szombathely.jpg

Szombathely, illetve a VASIVÍZ ZRt. is részt vesz abban a kutatásban, melyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ indított Magyarországon azzal a céllal, hogy a szennyvízben megjelenő koronavírus nyomokból előre tudjanak jelezni egy esetleges újabb járványt.


A vizsgálatokkal akár egy-két héttel korábban meg tudják mondani, hogy mikor várható a betegek számának emelkedése, előre tudja az egészségügyi központ jelezni a járvány második hullámát, vagy akár egy-egy térségben a betegszám várható emelkedését. Nemzetközi tapasztalatok alapján fertőzőképes koronavírus-részecskék nincsenek jelen a szennyvízben, mivel érzékenyek a külső hatásokra, a hőmérsékletre és a különböző vegyszerekre. Ez azt is jelenti egyben, hogy a szennyvíz nem terjeszti a fertőzést. Az örökítőanyag viszont megmarad, a tünetmentes fertőzöttek is ürítik, így kerül a szennyvízbe. A tisztított szennyvizek visszakerülhetnek a természetes vizeinkbe, tavakba, folyókba, de jelenlegi tudásunk szerint nem jelentenek veszélyt koronavírus-fertőzés szempontjából. A fővárosban és az ország több pontján, így Szombathelyen is elkezdődtek a mintavételek. A VASIVÍZ ZRt. a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együttműködve vesz részt a kutatásban. A szombathelyi szolgáltató cég feladata a rendszeres szennyvíz mintavételezés és a mintaátadás, valamint ennek megszervezése és lebonyolítása a Körmendi úti szennyvíztisztító telepről. Egyelőre heti mintavétellel támogatja a VASIVÍZ a kutatást. Az eredmények ismeretében döntenek a szakemberek arról, hogy szükséges-e esetlegesen a gyakoribb laborvizsgálat. A kutatás megkezdődött és előreláthatólag négy hónapon keresztül fog folytatódni. A szolgáltatók által a kutatáshoz biztosított minták elemzéséről, az ebből nyert adatokról az ígéretek szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan beszámol majd.

vissza