Közérdekű információk



Ingyenes belépés az egészségügy területén dolgozóknak az Uszodába és Termálfürdőbe


Kiegészítés_EÜ.png

Ingyenes belépés az egészségügy területén dolgozóknak, valamint a 2021. június 1-ét követően, közvetlenül a betegellátásban dolgozók számára kiállított munkáltatói igazolással rendelkezőknek is az Uszodába és a Termálfürdőbe!


Termálfürdő nyitása 2021. június 16-án.

Az egészségügy területén dolgozóknak megköszönve az áldozatos munkát, a belépés ingyenes a Fedett Uszodába és a Termálfürdőbe 2021. december 31-éig.

A kedvezmény a 2021. június 1-ét követően, közvetlen betegellátásban dolgozók számára kiállított munkáltatói igazolással is igénybe vehető.

178/2021. (V.26.) PM sz. határozat 2. pontjának második bekezdése:

"Az ingyenes belépési lehetőség az egészségügyi dolgozót és a vele érkező, legfeljebb három kiskorút illeti meg. Az egészségügyi dolgozó jogosultságát MESZK vagy Magyar Orvosi Kamarai igazolvánnyal, továbbá a 2021. június 1-ét követően kiállított munkáltatói igazolással - mely alkalmas annak igazolására, miszerint az egészségügyi dolgozó a közvetlen betegellátásban vesz részt - tudja igazolni. "

Együttműködve Szombathely városával.

VASIVÍZ ZRt.

vissza